Emmaus
Kedves Testvérek!
Julcsi felkérésére szeretettel megosztom veletek, hogy milyen gondolataim vannak a május 13-át illetően. Ez egy igen jeles nap volt az Emmausház „életében” és azon túlmenően – véleményem szerint a Kecskeméti Református Gyülekezet életében.
37 éves az Emmaus Missziós Ház.
„Együtt, Egymásért és Másokért…” volt a nap mottója.
Szinte a három szóval párhuzamosan tör elő belőlem: Személyek, élmények, reménység…
Együtt/Személyek:
„Krisztus teste.” - mondja a lelkész a kenyér vételekor. Krisztus tagjai. Hangzott az igéből. Mi vagyunk azok. Az Ő Egyháza. Lelkétől lelkes emberek. Hogy mikor kezdődött? Mindnyájunknak máskor. Egyvalami biztosan mindnyájunkban elkezdődött már a fogantatásunkkor (predesztináció). Talán az Úr arra predesztinált bennünket, hogy fontos legyen nekünk a Ház? Az, amit ott (is) kaptunk. Szeretetet, elfogadást, vágyat. Szeretetet gyermekként a ’90-es években, gondoskodó szolgálókat és társakat a játékban. Példát az odaadásban, a szolgálatban. Vittek bennünket önzetlenül, de céllal. Beavatni szándékoztak azzal a hittel, hogy mi is megtapasztaljuk egyszer, milyen Tanítványnak lenni.
Néhány évvel ezelőttre ugorva, érkezett egy kérdés: - Ki tudna segíteni két db, svájciak által adományozott szaletli elhelyezésében az udvaron? (…) Aztán bezártak a kapuk. Covid. Gondnok el. Jó, de felveri a gaz az udvart. Menjünk ki, szolgálatból nyírjuk le a füvet és a sarjakat. Jó, de előtte imádkozzunk is. Rendben, következő kapirgálós-takarítós alkalomra „jól jönne egy lelkész” is, aki áhítatot tartana. Akkor már énekeljünk is. Vigyünk ki egy gitárt….Hát így épülgettünk.
Egymásért/Élmények:
Mit okozhatunk egymásnak? Örömet-bánatot, boldogságot és fájdalmat is. Társasjáték. Jó tud lenni, bár össze is lehet veszni rajta. :) Számháború, lengőhinta. Egyszer jó volt. Jó volt és jó lehet. Nekem sokat adott. Emlékszem, minden kint töltött hét végére szerelmes lettem. :) (biztos csak én…)
Másokért/Reménység:
Mi hajt bennünket? Hála? Vágy? Mindkettő? 1996-ban konfirmáltam. Ezt az igét, mondhatni „aranymondást” kaptam: Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb. (Kol. 2:7.)
Hálaadásom reménység is. Hálámból továbbadom az utánam következő nemzedéknek, amit kaptam, amit örököltem. Szeretném csak a jót, bár tudom, hogy esendőségemből fakadóan továbbadok rosszat is.
Tizenkettedike eső. Tizenharmadika napsütés. Tizennegyedike eső. Hogy lehetséges ez? Tizenharmadika. Kilenc óra körül már alig birok leparkolni. Mindenhol autó az Emmaus környékén. (Röviden Emmaus. Nekünk csak ennyi: Emmaus. Megyünk az Emmausba. Jössz? :) )
Szóval a parkoló tele. Dejó! Mindenfelé ismerős. Dejó Uram a Te néped között mosolyokban fürdőzni! Ő is itt van, Ő is, meg Ő is!!! Kipakolva mindenféle pavilon. Bográcsok. Oké, nem maradunk éhen, mint már annyiszor megtapasztaltuk azt a bőséget, ami odakint szokott lenni. Az udvar gyönyörű zöld, a levegő tiszta, Készül a „Soundlike”-zenekar. Aztamindenit. Mindenki sürög-forog. Hangosítás- készülődés….Aztán…
Aztán megtörténik a csoda: NEM FÉRÜNK BE A NAGY ELŐADÓBA!!! körül-belül 200 ember! Kellnek még székek. Jó, de hova? Még így sem elég. Nem baj. Lehet állva dicsőíteni az igazán stílusos zenére, melyet Rafiék komponáltak. És jön az ige. Él! Ma is ÉL!
Csoportbeszélgetés-áldásos, ebéd-fantasztikus, „Duós-Istentisztelet-szuper! És a Zengő Emmaus. Újabb szolgálócsoport. Jó az Úr!
„Egyszer jó volt. Miért ne lehetne az újra?” (nt. Szabó Gábor bácsi 2022. Emmaus, sátortábor)
Herczeg László