• Decrease font size
  • Reset font size to default
  • Increase font size

A képek megtekintéséhez az Adobe Flash Player letöltése szükséges.

Útravaló

Ige: Filippi 2,14k

"Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek."

Online Biblia


A Kecskeméti Vég Mihály Énekkar szolgálati útja Nagyváradon

A Nagyvárad-réti gyülekezetből már ez év tavaszán érkezett hozzánk meghívás, melyet örömmel fogadtunk, de csak most ősszel tudtunk megvalósítani. Ezt a meghívást Nemes Gyöngyi presbiter és énekkari testvérünk hozta testvére: Nemes Lujzán keresztül, aki ebben a gyülekezetben szintén presbiter és énekkari tag. Örömmel készült Énekkarunk erre az útra, mert már 1992, 95, és 2002-ben is szolgáltunk itt, és 1993 őszén ők is voltak nálunk nt. Bottyán Gyula lelkész és Kozma Gyula orgonista kántor vezetéséve. Emlékezetes volt útjuk, mert Nagyváradról indulva 16(!) órát várakoztatták a határnál őket, és hozzánk a délutáni érkezés helyett csak éjfél után érkezhettek meg/!/, de nem adták fel az útjukat, eljöttek mégis! Könnyen feladhatták volna útjukat, hisz mögöttük csak 10 km megtett út volt.

Elkészült műsorunkból szeptember 18-án, vasárnap esti istentiszteleten bemutatóként adtunk ízelítőt. Ez alkalommal összegyűlt perselyt, 20 ezer Ft-ot köszönettel vettük át. Szept. 24-én, szombaton kora reggel indultunk 36 énekkari, a Lakó Sándor zenekarból 6 fővel és néhány családtaggal. Nagyváradon a Párciumi Ref. Egyetem Kollégiumában volt a szállásunk és az étkezésünk. Ebéd után megbeszélést és próbát tartottunk az erdélyi magyar stílusban 1949-56 között épült Réti templomban, majd igen jó vezetővel Takács Zoltán tanár úrral városnézésre indultunk, aki e régi magyar város nevezetességeit ismertette meg velünk: a várat, a Szt. László templomot, a Kanonok-sort, az Ady emlékeket, és megismerhettük a város nevezetes szép épületeit és történelmét. Nagyváradon,(melynek most 230 ezer a lakosa, ebből kb. 50 ezer a magyar,) jelenleg 10 református gyülekezet van 10 templommal. A Rétiek ref. óvodát működtetnek, mely művészeti óvoda is, ahol 85 gyermeknek ének-zenei, rajz, népi tánc és kézműves ismereteket is tanítanak. Szombat este vacsora után „táncházat” is tartottak számunkra, ahol többek között megismerhettük Benedek Árpád tanár urat, (Benedek Elek egyik unokája) aki lelkes oktatója a művészeti óvodának, aki született tehetséggel tanít, és minket is belevitt a népi-tánc közösséget építő gyakorlatába.

Vasárnap a 10-kor kezdődő istentiszteleten Pálfi József lelkész 2 gyermeket keresztelt és Pungur Béla ny. lelkészünk hirdetett igét  (János 15 részből) „Jézus a szőlőtő” példázatból kiemelve: ebben az isteni eredetű szőlőtőben gyökerezünk mi magyar reformátusok mind, akik élünk, mert nélküle nincs élet! Őbelé kell beleoltatnunk a keresztség által, mert csak Tőle kaphatunk olyan erőket az ige és ima által, hogy hasznos és jó gyümölcsöket tudjunk teremni! Énekkarunk az istentiszteleten 4 csokorban adta elő 11 számból álló műsorát. Többek között: I.Rákóczi György által a Kecskeméti Egyháznak is ajándékba küldött „Öreg Graduál”-ból a „Jővel Szt. Lélek Úristen” c. éneket, Bach J.S.: Ezrek ajkán c. korált, Gárdonyi Zsolt: Magyar énekét és Gárdonyi Zoltán:  Mindenkoron áldom az én Uramat (254) Liszt F.: Él a Krisztus, és  Osváth Viktor: Krisztus dicsérete c. művét,  Bach J.S.: Wachet auf  kantátából korált  előbb zenekari, majd énekkari letétjét, végül: Gárdonyi Zoltán: Áldott legyen az Istennek neve c. művét (Dániel 2, 20-21)alapján. Áldás és a Himnusz eléneklése előtt Mező Gábor presbiter-énekkari testvérünk adta át a kecskemétiek köszöntését és ajándékainkat: Osváth V. ez évben kiadott összes szerzeményét 3 kötetben, nemrég megjelent óvodai szakkönyvet és óvodások ének gyűjteményét 2-2 példányban/ kértük, hogy a másodpéldányt az Erdélyi Kerülethez juttassák el. Majd megköszönte a Réti Gyülekezetnek a szíves vendégfogadást, és meghívta a Réti Gyülekezet Sztáray Kórusát a közeljövőben Kecskemétre Pálfi József lelkésszel és Márkus Zoltán orgonista-kántorral.

Ebéd után, melyet a nőszövetség adott, elköszönve vendéglátóinktól   a 24 km-re északra fekvő Biharvajdára mentünk, akik az Emmaus-házban tartott „szeretet-hét” alkalmával megbeszélt program szerint vártak. Biharfélegyháza és Biharvajda szomszédos falvak lakói szinte teljesen magyar református községek, ahonnan többször jöttek hozzánk 10- 10 fős magyar gyermek-csoportok. Most mi látogattuk meg őket, akik nagy örömmel és tele templommal fogadtak. Templomuk még a 11. században épült, melyet többször bővítettek, sőt a nemrég teljesen le- és kiégett templomukat a régészeti munkák elvégzése után teljesen fel kellett újítaniuk, mint elmondta nekünk Kondor Endre lelkészük. Itt Hodánics Tamás lelkész és énekkarunk tagja, aki az emmausi szeretet-hét lelkészi vezetője volt e nyáron, hirdette az igét a Jn.15,7-9 alapján: „maradjatok meg az én szeretetemben”. Műsorunkat, amely szinte megegyezett a délelőttivel, áhítattal hallgatták. Szeretetvendégséggel fogadtak a nőszövetség tagjai a zenésáhítat után.  Örömmel találkoztak nemcsak a gyermekek egymással, hanem a szüleik is velünk, kecskemétiekkel, akik szeretettel köszönték gyermekeik vendéglátását az óhazában.

Hazaérve szívből adtunk Urunknak hálát ezért a szép és lelkiekben gazdag küldetésért!

- S.D.G.- Pungur Béla

ny. ref.  lelkész-kántor

Képek a Galériában

 

 

"Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál."

/Példabeszédek 18,10/

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2016. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2015. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2014. évről

Lelkigondozás

SKYPE: lelkigondozas1
Telefon : 06-1-201-0011

TIOP-1.1.1-07

"Informatikai infrastruktúra fejlesztése a Kecskeméti Református Egyházközség iskoláiban"

"A Kecskeméti Református Egyházközség új informatikai eszközei már a gyakorlatban is bizonyítottak"