• Decrease font size
  • Reset font size to default
  • Increase font size

A képek megtekintéséhez az Adobe Flash Player letöltése szükséges.

Útravaló

Ige: Filippi 2,14k

"Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek."

Online Biblia


„Lebontotta az elválasztó falat”

Egyre természetesebb a reformátusok egysége -

hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv, tiszántúli püspök május 22-én,

két évvel a Kárpát-medencei reformátusok egységesülése után.

A Zsinat lelkészi elnöke szerint természetes, hogy ugyanaz az örökségünk és együtt akarjuk megélni a Krisztuskövetésünket. Nem írott malaszt, hogy megéljük az egységünket, és élő gyülekezeti kapcsolataink vannak - fogalmazott a püspök. „A látványos nagy feltűnést keltő eseményt, idén kapcsolatépítéssel és közös programokkal hitelesítették a gyülekezetek” - vélekedett Bölcskei Gusztáv.

Az Egység Napját Debrecenben a józsaiak Nyitott Templom Egyházi Napokkal ünnepelték, az Immánuel Otthon olyan programokat szervezett, amelyek közelebb hozzák egymáshoz a fogyatékkal élőket és ép társaikat. A Szeretethíd önkéntesei pedig sütöttek, kerítést festettek és takarítottak.

Önmagunkban is le kell bontani a válaszfalakat

„Csak keresztyénként tudok jó magyar lenni, és csak jó magyarként tudok igazán keresztyén lenni“ – állítja Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, aki az Egység Napja alkalmából válaszolt a reformatus.hu kérdéseire. A felvidéki reformátusság zsinata néhány napja döntött a Magyar Református Egyházhoz való csatlakozásról, ami azonban a szlovák egyháztagok ellenkezését váltotta ki. „A most kialakult helyzet viszont olyan érzéseket is a felszínre hozott, amelyek világossá teszik azt, hogy nehezen tudnak elszakadni a múltból táplálkozó indulatoktól, és felülemelkedni azokon“ – véli a reakciókról Fazekas László. A püspök válasza kapcsán fontos megjegyezni: azok május 16-án feltett kérdéseinkre születtek, az SZRKE vezetése azóta nem ad nyilatkozatot a csatlakozással kapcsolatban, azt az egyház belügyének tekinti.

Az interjút az alábbi linken elolvashatják:

http://www.reformatus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=27475%3Aoenmagunkban-is-le-kell-bontani-a-valaszfalakat&catid=133%3Ahatter&Itemid=508&lang=hu

 

 

"Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál."

/Példabeszédek 18,10/

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2016. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2015. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2014. évről

Lelkigondozás

SKYPE: lelkigondozas1
Telefon : 06-1-201-0011

TIOP-1.1.1-07

"Informatikai infrastruktúra fejlesztése a Kecskeméti Református Egyházközség iskoláiban"

"A Kecskeméti Református Egyházközség új informatikai eszközei már a gyakorlatban is bizonyítottak"