• Decrease font size
  • Reset font size to default
  • Increase font size

A képek megtekintéséhez az Adobe Flash Player letöltése szükséges.

Útravaló

Ige: Filippi 2,14k

"Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek."

Online Biblia


Ének-zenei bizottság kántori beszámolója

„Művem a Királynak szól…”     45.zsoltár

Énekeljünk! Adventi sequentia: ÉKK 310. ill. protestáns graduál: Küldé az Úristen…

A fenti idézet sokak számára ismerős lehet. Számomra azért fontos, mert szolgálatom nagyrészt szeretett templomunkhoz köt / és kötött /, és e minősítetten szent helyen különösen lényeges, hogy ez igaz legyen.
Mindenki természetesnek tartja, hogy a szószék, az úrasztali terítő, vagy éppen a toronysisak kidolgozása míves, és mestermunka minden részlet az Isten házában. Ha vannak elhanyagolt és méltatlan területek, akkor megfelelő tervet készít az illetékes bizottság a bajok orvoslására. Ily módon rendeződött már sok minden eddig is eklézsiánkban.
A ZENE mint EGYHÁZZENE, még inkább, mint  LITURGIKUS ZENE, elhanyagolt terület nemcsak nálunk, hanem teljes egyházunkban.
Úgy látom, hogy amikor a templomban elhangzott muzsikát minősítjük és próbálunk kiutat találni, igen gyakran a felületi kezelést választjuk csak és megelégszünk a felületen való kapirgálással. Ez nem elég a radikális javuláshoz!
A gyökerekig lemenni és időt, energiát fordítani a kérdéskörre: immár elodázhatatlan feladat. Kiknek a munkája szükséges itt? Ki legyen benne a bizottságban?
Remélem, erre a kérdésre is megtalálható a válasz a következő oldalakon. Igyekszem ugyanis nagyobb és mélyebb összefüggésekben láttatni a dolgot.
Bízom abban, hogy „fegyvertársaim” is előállnak a megfelelő időben.
Mindenesetre, kedvcsinálónak idézem az egyszeri brácsás viccet:
„Világhírű vonósnégyes keres első-, második hegedűst, valamint  csellistát…”  

Az Ószövetségben név szerint fel vannak sorolva a zenei szolgálattévők! Hogy mit énekeltek/játszottak a régiek –akár a mi őseink is, a 16. században, arról többek között a mi könyvtárunkban is megtalálható Öreg graduál informál minket a legjobban.

A zene és liturgia egy volt! Aztán jött az ellenreformáció, puritanizmus, racionalizmus, …és mára oda süllyedtünk, hogy jó, ha istentiszteleteink 1o-12 %-a kap valamilyen kórusmuzsikát.
Miközben 3 énekkar működik a templom közelében. „Művem a Királynak szól”.

Persze, ha püspökszentelés, Tv-s istentisztelet, templomi évforduló/ megyei kórustalálkozó, Gárdonyi Zoltán évforduló/, miegymás van nálunk, alig tudjuk a liturgiába beszuszakolni a kórusdarabokat/kórusokat, és akkor /de miért csak akkor ?/ rettenetesen fontossá válik az egész liturgia és zene is. A „csak két öregasszony ” kedvéért én sem gyakorlok annyit! De miért nem? Ha MŰVEM A KIRÁLYNAK SZÓL, akkor  mit számít, hogy ki van ott emberileg!?
Vagy csak a TV-kamerának pózolunk? Ez képmutatás lenne. Elfogadom, hogy a lehető legjobb arcunkat kell mutatnunk kifelé, de ha közben belül nincs meg a tartalom, akkor ez rövid életű lesz, és álszentnek tűnik az egész, amit végzünk.

A saját kórusommal is többet készültem az átlagosnál pl. a Történeti Múzeum-beli szolgálatra, azonban egy „szimpla” istentiszteleti korálra is nagy súlyt fektetek a felkészülés alkalmával.
Igen, elengedhetetlen a konkrét énekek ismerete az istentiszteleti felkészülésnél. A "hónap éneke" jó találmány, de nem old meg mindent. Először is, van úgy, hogy ezért, azért, amazért, nem kerül be a liturgiába. Kérem, hogy a hétfői próba előtt már tisztázzuk az énekeket. Én így tudom a kórust is felkészíteni. Minden részletet időben tisztázzunk, még azt is, hogy pl. az adott istentiszteleten énekeljük-e a Himnuszt?
Aztán, azt is, hol van az áldás helye? Mert igen is, a ma reggeli áhítaton is zavart okozott: a diákság egy része a záróének után AUTOMATIKUSAN felállt és megkezdte csatazajjal való kivonulását, pedig az áldás még nem hangzott el! Igaz ugyan, hogy elhangzott az, hogy mintegy a megszokott rendtől eltérően lesz most az áldás, de lám, a reflexek működésbe léptek.
A szigorú liturgikus rend MINDENKI ÁLTAL VALÓ BETARTÁSA nélkülözhetetlen!
Ebben KONSZENZUSRA kell jutnunk. Tehát írásban kell rögzítenünk minden egyes mozzanatot. És ehhez ragaszkodnunk.

Ismétlésképpen: nem arról van szó, hogy még soha sem kísértem a Himnuszt, de arról igen is szó van, hogy korántsem mindegy, hogy milyen regisztrációt készítettem elő: pl.: „ Zengj hát az Úrnak…”, vagy pedig: „Csak légy egy kissé áldott csendben…”
És hát amikor négy-öt strófát éneklünk, és a SZÖVEG tartalmának megfelelően előkészítettem a regisztráció felépítését, s akkor –mintegy hirtelen jött ötlettől vezérelve?-szolgatársam kevesebb versszakot mond be, akkor bizony az történik, hogy az az előkészítő munkám, ami megelőzte az istentiszteletet, hirtelen fölöslegessé vált.
Illetve vált volna.
Mert hol vagyunk még attól, hogy a kórust szervesen beillesszem a zenei történésekbe. Mondjuk, alternatim praxist alkalmazva. Mert így végig tudnánk ám a 10-12 strófás énekeinket is énekelni- persze az istentisztelet megfelelő pontján!!
Az istentiszteletet zeneileg is fel kell futtatni, csúcsra járatni, mert a zenének igen is, van "feeling"-je. Ha nincs, akkor ne csodálkozzunk azon, ha az érzelmesebb emberek előbb-utóbb átmennek egy olyan helyre, ahol van keletje a 8-10 perces muzsikálásoknak is. Csak hát kérdés, hogy ott a zene megfelel-e a „ józanság lelkének”/ diszkó fények, „átszellemült” arcok, zokogás, külsőségek /. Tudjuk, ők egyfajta kitörési kísérletben vannak benne - rövid távon talán sikerrel.   
De nézzünk átfogóbb képet. 

Liturgia

Óriási a kérdéskör, akárhol érintem, visszapattanok róla, mint a Föld légkörébe visszajutni akaró űrhajó, ha pedig túl nagy szögben/vehemenciával/ érkezem, megégetem magam.
Mert vastagon benne vagyunk itt a „Templom és Iskola” kérdésében, a liturgiai összefüggésekben, a teológiai irányzatokban, a jó vagy rossz szokásokban, a sokszínűségnek nevezett rendetlenségeinkben- és persze egyéni - közösségi korlátainkban is. Ha a magam háza táján söprök, nyilván látnom kell a saját korlátaimat is.
Mint 45 éve az egyházban élő, 25 éve kántorkodó, és mint diplomás  egyházzenész, szeretnék javaslatot tenni arra,  hogy együtt dolgozzuk fel Karasszon Dezső "...nyisd meg a mi ajakinkat ... " - BEVEZETÉS A MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZZENE VILÁGÁBA című könyvet, kiadta a MRF Kálvin kiadó 2008-ban; a mi könyvesboltunkban is kapható. Tegyük ezt azért is, mert a könyv címzettjei lelkipásztorok, kántorok, tanárok, iskolai és gyülekezeti kórusok.
Mi az, hogy BEVEZETÉS - eufémizmus? Nagyképű kioktatása akar lenni azoknak, akik már réges-rég benne vagyunk a liturgusi gyakorlatban, akár lelkipásztorként, kántorként, iskolai, vagy éppen gyülekezeti kórusvezetőként/tagként? Mibe akar minket bevezetni a szerző?
Érdekes a címadás olyan szempontból is, hogy itt két jelzővel van dolgunk:
MAGYAR és REFORMÁTUS is egyben. Ez pedig a mai ismereteim szerint több, mint problematikus.
Különösen az egyházzene vetületét tekintve.

A helyzet az, hogy véleményem szerint - lásd ÉNEKESKÖNYVÜNK előszavát - mi csak a nevünkben vagyunk reformátusok - presbiteri elvet, liturgiát, stb. tekintve nem.
Több évszázadnyi mélységben látva a dolgot, inkább puritánus-utódok, vagy még inkább puritán-epigonok vagyunk. És a baj mindig az epigonokkal van. Szalmaláng a lelkesedésünk, mert ezt vagy azt a nagy egyház/zene/-történeti alakot akarjuk utánozni, pedig birkamód senkit sem érdemes „másolni”.
Nekünk SAJÁT megoldást kell találnunk arra, hogy az egyházzenei lezüllést megállítsuk.
Alaptétel, hogy a zeneileg művelt nem elég református, és viszont: a református nem elég művelt zeneileg.

Mi ennek vajon a történelmi oka?

Több oldalról is megközelítjük ezt a kérdést, és válaszolunk rá. Majd terápiát is igyekszünk adni. A diagnózist Karasszon Dezső könyve nyomán, és őt idézve, a következőképpen állíthatjuk fel:
„ A puritanizmus jelentkezése és térhódítása óta eltelt három és fél évszázad egyértelművé tette, hogy ha a gyülekezeti ének a reformátori liturgiában vezérszerepet játszó CHORUS ellenőrzése alól kikerülve magára marad, annak az eredménye csak a megállíthatatlan színvonalvesztés, a 21. század elején már az a szó sem tűnik eltúlzottnak,  hogy: csak a lezüllés lehet. … " /Kérdés lehet, hogy mi is az a CHORUS?
Nos, röviden, a liturgia szereplője, csakúgy, mint a lelkipásztor és a gyülekezet./"

Itt idézzük Révész Imrét illetve Czeglédi Sándort: „…a 16-17.századbeli MAGYAR REFORMÁTUS liturgia egész atmoszférája más volt… az istentisztelet a mainál sokkal gazdagabban volt tagolva. Szerepelt benne a lelkész magánéneke, illetőleg bibliai szakaszoknak általa történő énekelve-olvasása, a KAR/ =CHORUS! / és a gyülekezet felelgető éneklése a lelkészével váltakozva, az úrvacsora kiosztását pedig az énekeknek és az imádságoknak különösen gazdag változatossága keretezte be…
Ezt ők az 1930-as illetve az 1970-es években írták le. Egybehangzó véleményüket az azóta elvégzett egyházzene-történeti  „mélyfúrások” egyértelműen igazolták és dokumentálták."

"Tudjuk azt is továbbá, hogy a 16-17. századi reformátusok legalább ötféle istentiszteletet ismertek és műveltek.
Mi ezzel szemben, gyakorlatilag csak egyet művelünk: a vasárnap délelőttit,  amelynek  megkurtított változata a „bibliaórai liturgia”. ...

"Egyoldalúan puritanisztikus szemléletmód, sőt, a verbális-didaktikus elem elsöprő túlsúlyát tekintve a már-már legyőzhetetlenül szívósnak tűnő racionalizmus uralkodik a templomainkban: mint hogyha elfelejtettük volna, hogy nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben/ IKor 4,20/!"

Tehát először is, a LITURGIAI IGÉNYTELENSÉG jellemző ránk, mai reformátusokra.
Márpedig a reformátori liturgia magas színvonalú volt, és ennek a CHORUS is ÁLLANDÓ szereplője volt - erről győződjünk meg az ÖREG GRADUÁL-ból is!

"Na de csak nem fogunk az istentiszteleten a régi szertartási énekek vagy liturgikus formák kedvéért dűteni-borítani. Két gondolati lépést célszerű a válaszadáskor egymástól elkülöníteni."


"A történelmi távlatok birtokában el kell jutnunk először is a jelenkori helyzet lehető legtárgyilagosabb fölméréséig, vagyis az önkritikáig. A lehetőségek számbavétele ezek után egy második lépésben válik esedékessé." ...

"Tehát Révész I. és Czeglédi Sándor után nem kell nagy bátorság annak a megállapításához, hogy jelenlegi istentiszteleti gyakorlatunkban, általánosságban szólva, nem a reformáció szellemisége tükröződik."

"Természetesen az igaz, hogy az igehirdetés tartalmi összetevőit nem lehet megkerülni, és különösen nem lehet valamiféle liturgizmussal kiváltani. Az axióma megfordítása azonban nem úgy hangzik, hogy viszont ha a prédikáció jó, akkor minden rendben van, hanem úgy, hogy nincs az a kitűnő prédikáció, amely a gyülekezet magas színvonalú liturgikus együttlétét fölöslegessé tenné. Nagyon nagyot téved tehát, aki a két szempontrendszert egymás ellen próbálja meg kijátszani."

"Az egyoldalúság, a racionalizmus okozta elszegényedés napjainkra már ahhoz a minden túlzás nélkül abszurdnak nevezhető képlethez vezetett, amelyet egy nyugati gyakorlati teológus így jelöl meg könyvének címében: A szeretetlen istentisztelet/ DER lieblose Gottesdienst/ …."
"…a legjobb szándékot és a legszentebb igyekezetet föltételezve is kérdés, hogy az istentiszteletnek ez a lelkipásztor és a gyülekezet szembenállására csupaszított formája, amely sem a bibliai mintáknak, sem a reformátori hagyományoknak nem felel meg, hány százalékban lehet alkalmas a hitébresztés vagy a hitmélyítés céljaira, vagy hány százalékben járulhat hozzá életproblémák megoldásához….”

"A mi istentiszteleteink  pszichodinamikailag már régen nem működnek. „

"Hosszú katalógust adna ki azoknak az egyéni kitörési kísérleteknek és azoknak a típushibáknak a leírása, amelyeket ez a helyzet napjaink református lelkipásztoraiból kivált. Nagyjából mindnek ua. a gyöngéje: ha a magunk feje után megyünk, és a szemléletmódunkat meg sem próbáljuk az „itt és most” -ból, a mából kiemelni, sohasem jutunk el gyökeres probléma-látáshoz, gyökeres megoldási javaslatokhoz pedig még kevésbé. Arkhimédészi pontra van szükségünk, és a református istentisztelet arkhimédészi pontja a reformátori istentisztelet. Nem úgy persze, hogy holnaptól kezdve minden istentiszteletünk csakis korhű rekonstrukció lehet.
Hanem hogyan?
Döntően fontos  volna először is, hogy az írástudóink újra elsajátítsák az atyák liturgikus formáit, és azokat, ahol ennek nincs akadálya, rendszeresen műveljék. Vagyis: formai szempontból magas színvonalú istentiszteleti életet kellene bevezetni, legalább az egyetemeinken és a főiskoláinkon, de egy fél fázissal később a gimnáziumainkban is, hogy az ifjúság megfelelő ismeret- és élményanyaghoz juthasson. Hiszen az a fiatalember, akinek nem volt alkalma az ideált megismerni, elvileg nem lehet abban a helyzetben, hogy megpróbálja ezt az ideált gyülekezetbe kerülve megközelíteni.
Megjegyzendő, hogy ezzel nem tennénk mást, csak követnénk Luther Márton stratégiáját, aki egyrészt megalkotta a német misét /hogy az it. élményében a legkisebbek, a legegyügyűebbek is részesülhessenek/, másrészt viszont theologusok és művelt emberek között továbbra is latinul tartotta az istentiszteleteket (mert nincs az a pasztorális szempont, amely följogosítana minket arra, hogy a liturgikus igényességről egyszer s mindenkorra lemondjunk).
Van valami szomorú abban, hogy ilyet egyáltalán javasolni kell. Hát nem éppen ez az iskola funkciója?"

"De van-e más módszer az istentisztelet napról-napra, vasárnapról-vasárnapra „előrehaladó”, végzetes eróziójának a megállítására? A lefelé nivellálódó templomi közösségeket csak azok tudják hathatósan szolgálni, akik a pillanatnyilag szükségesnél sokkal szélesebb körű információkkal vannak felfegyverkezve..."

Számos olyan pontja van istentiszteletünknek, ahova a megfelelő funkciójú szertartási ének a zavarkeltés veszélye nélkül, zökkenőmentesen odailleszthető.
Ha például az istentisztelet a lelkipásztor bevonulása UTÁN az adott vasár- vagy ünnepnap introitusával kezdődik, akkor ez formailag a régi és az újabb kori fogalmak szerint egyaránt helytálló… a záróima és a Miatyánk utánra pedig, amikor a gyülekezet automatikusan leül, szinte kívánkozik egy rövid, szövegében összefoglalásszerű zárótétel.

"Ha egy gyülekezetben akár csak három –négy embert sikerül találni, akik erre a szolgálatra hetenkénti - egyházzenész diákok esetében naponkénti!- rendszerességgel vállalkoznak, akkor az istentiszteleteink kétpólusú történésből hárompólusúvá válnának.
Ennek a változásnak az áldásai tapasztalataink szerint beláthatatlanok. És jó tudni, hogy általa nemcsak saját őseinkhez, pl. Huszár Gálhoz kerültünk közelebb, hanem a bibliai és a kora-keresztyén mintákhoz is, amelyekben mindenütt kettőnél több szereplős, gazdag liturgikus történés tárul a szemünk elé."

"Kétségtelen, hogy mindez szakértelmet kíván… De szakértelem kell a lelkipásztorkodáshoz, a templomépítéshez, a harangöntéshez, ha jól meggondoljuk, még a templomkert füvének a nyírásához is. MIÉRT ÉPPEN A LITURGIÁT akarnánk megfelelő nekikészülés nélkül „elintézni”?...."

A javasolt terápia érdekében kanyarodjunk végül vissza a „templom és iskola” kérdéséhez.
Meggyőződésem, hogy ha Isten szándékával egyezik, akkor előbb-utóbb be kellene indítani itt, Kecskeméten, a helyi református Egyházközség égisze alatt egy egyházzene szakot. Azért, hogy a zeneileg művelt elég református legyen, és fordítva: a református pedig elég művelt legyen zeneileg.
Ez nem két-három éves „project”- ennek a tervezésekor húsz-harminc, de akár ötven évre előre kell gondolkodnunk. Nem megkerülve semmilyen „kényes” kérdést. Ne a jelenlegi anyagiakra tekintsünk. Ne arra, hogy mi a jelenlegi divat.
Csak arra, hogy Kinek a dicsőségét kell keresnünk a zenénkkel is.
"MŰVEM A KIRÁLYNAK SZÓL!"

És tekintsünk az Úristen által nekünk adott zene erejére: „Amikor a lantos zenélni kezdett, az Úr keze megérintette a prófétát.”/ II. Kir. 3/.
Mivel fejezhetném be? Hő vágyam, hogy minél többek számára magától értetődő legyen: a legszebb dolog, ha az „örök életnek beszédét” valaki lefordítja egy olyan nyelvre, amit szintén a lelkével ért meg az ember.

Kecskemét, 2010. április – szeptember

Mikesi Tibor

 

 

"Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál."

/Példabeszédek 18,10/

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2016. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2015. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2014. évről

Lelkigondozás

SKYPE: lelkigondozas1
Telefon : 06-1-201-0011

TIOP-1.1.1-07

"Informatikai infrastruktúra fejlesztése a Kecskeméti Református Egyházközség iskoláiban"

"A Kecskeméti Református Egyházközség új informatikai eszközei már a gyakorlatban is bizonyítottak"