• Decrease font size
  • Reset font size to default
  • Increase font size

A képek megtekintéséhez az Adobe Flash Player letöltése szükséges.

Útravaló

Ige: Filippi 2,14k

"Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek."

Online Biblia


TÖBBGENERÁCIÓS GYÜLEKEZETI TÁBOR - 2015

A Kecskeméti Református Egyházközség 2015. augusztus 10 - 15 között, immár másodszor szervezte meg a szinte minden generációt felölelő nyári táborát.

Az idei többgenerációs tábor helyszíne a Balaton nyugati csücskében, a Keszthelyi-hegység lábánál fekvő Balatongyörök volt. A tavalyi évhez képest még több gyülekezeti tagunk kapott kedvet ahhoz, hogy lelki és testi felüdülésre várva csatlakozzon közösségünkhöz. A hét folyamán 211-en voltunk együtt. Ez a létszám magába foglalta a 6 hetes kisbabát és a 87 éves presbiter testvérünket is. Táborunk átlag életkora: 33, 9 év volt.

A mintegy 4 generáció szeretetben, békességben a sok-sok közös élmény által úgy érezte ez alatt a 6 nap alatt, hogy a generációs határok eltűntek, dacára annak, hogy egész héten a határokat kerestük, vizsgáltuk. Mivel az említett generációs határokat nem találtuk, így más határsávok kerültek nagyító alá, úgy, mint: hol a határ LENT és FENT; KINT és BENT; EGYÜTT és KÜLÖN; KISKORÚSÁG és NAGYKORÚSÁG; UTÁNZÁS és KÖVETÉS; RÉSZ és EGÉSZközött?

Délelőttönként a közös zenei és igei ráhangolódás után az említett témákról beszélgettünk 8 csoportban. Esténként atékozló fiú története segített minket eligazodni ezeken a határokon.

Délután sok lehetőség kínálkozott a környék szépségeinek, látványosságainak megtekintésére. Úti céljaik közé tartozott Keszthely, Hévíz, Sümeg, Tapolcai-tavasbarlang, Szigliget, Badacsony. Kirándultunk autóbusszal, kerékpárral, gyalog, kenuval és természetesen minden lehetséges alkalmat megragadtunk arra, hogy élvezzük a Balaton hűsítő vizét.

Esténként sem unatkoztunk: mese- és bábelőadások, filmklubok, írországi barangolás, fergeteges Ki-Mit-Tud töltötte be estéinket. A hét során nagy hangsúlyt kapott a közös éneklés és a zene, ezt erősítendő nagy örömünkre meglátogatott minket Berkesi Sándor tanár úr és a Bella Banda is. A 30 főt számláló zenei műhely szintén sokat szolgált a tábor közösségében.

Köszönettel tartozunk a több, mint 30 fős szolgáló csoportnak fáradozásaikért, a lelkes táborozóknak, akik az első naptól kezdve, egy szerető, befogadó nagy családként élték meg a közösséget, és mindenek fölött a gondviselő Istennek, akinek óvó, lelkeket üdítő jelenlétét szünet nélkül tapasztaltuk.

 

Pálné Lencsés Szilvia

 

Videó megtekintése


 

 

"Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál."

/Példabeszédek 18,10/

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2016. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2015. évről

A Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2014. évről

Lelkigondozás

SKYPE: lelkigondozas1
Telefon : 06-1-201-0011

TIOP-1.1.1-07

"Informatikai infrastruktúra fejlesztése a Kecskeméti Református Egyházközség iskoláiban"

"A Kecskeméti Református Egyházközség új informatikai eszközei már a gyakorlatban is bizonyítottak"